15. fejezet

Az én kikérdezésem
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)

“Másnap reggel négy katona kísért a szobámból az interjúszobába. Airl karosszékét kivitték a szobából és egy kis asztalra és néhány irodai székre cserélték. Megkértek, hogy foglaljak helyet és várjak a kikérdezésemre. Pár perccel később Dr. Wilcox jött be az irodába egy sima öltönyt viselő férfi kíséretében. A férfi úgy mutatkozott be, mint John Reid. Dr. Wilcox elmondta nekem, hogy Mr. Reid Chicagoból repült ide a feletteseim kérésére, hogy egy hazugságvizsgáló tesztet végezzen rajtam. Ezen kijelentés hallatára a meglepettségem olyannyira szemmel látható volt, hogy Mr. Wilcox észrevette, hogy nyilvánvalóan megdöbbentett és sértett a gyanúsítás, hogy valaha is hazudtam bármiről is.

Ennek ellenére Mr. Reid elkezdte felállítani a hazugságvizsgáló berendezést az asztalon, a székem mellett, miközben Dr. Wilcox nyugodt hangon tovább magyarázta, hogy a tesztet az én saját védelmem miatt végzik el. Mivel az idegennel folytatott minden interjú telepatikus úton zajlott, Airl pedig megtagadta, hogy elolvassa és tanúsítsa, hogy a gépelt átiratok pontosak, az átiratokban szereplő állítások igazsága és pontossága teljes mértékben csakis az én szavamon múlt. Nem volt más, megbízható mód az átiratok pontosságának igazolására, mint hogy egy sor tesztnek és pszichológiai vizsgálatnak vessenek alá engem, hogy a “szakértők” véleménye alapján, azaz szerintük, az átiratokat komolyan kell-e venni vagy sem. A hangsúlya nagyon komolyan elárulta, hogy “vagy elutasítani, mint pusztán egy nő téveszmés fecsegését!”

Mr. Reid folytatta, és egy gumicsövet kötött a mellkasom köré, a felkaromra pedig egy közönséges vérnyomásmérő mandzsettát. Aztán elektródákat rakott az ujjaimra és a karomra. Elmondta, hogy nagyon objektív lesz az interjú során, mivel alapos képzést kapott tudományos kikérdezésből.

Ez a képzés állítólag emberi hibától mentessé tette a kikérdezését.

Mr. Reid elmagyarázta, hogy az ő és a Dr. Wilcox által feltett kérdésekre adott fiziológiai változások egy kis panelegységen keresztül kerülnek átvitelre. A jelzések egy mozgó papíron kerülnek rögzítésre, amelyet a gép mellé helyezett az asztalon. Mr. Reid aztán a papíron lévő párhuzamos ábrákat Dr. Wilcox “szakértő” segítségével összeveti és értelmezi, hogy vajon hazudtam-e vagy sem.

Mr. Reid és Dr. Wilcox is feltett nekem egy sor ártalmatlan kérdést kezdésnek, aztán a kérdések egy egyre kevésbé félreérthető kikérdezés irányába mentek el az Airl-Iel folytatott interjúimról.

Ezekre emlékszem a kérdésekből:

• Mi a neve?
• Matilda O’Donnell – válaszoltam
• Mi a születési dátuma?
• 1924.június 12 – mondtam.
• Hány éves?
• Huszonhárom
• Hol született?
• Los Angelesben, Kaliforniában – mondtam. (És így tovább, stb.)
• Képes telepátia útján kommunikálni?
• Nem. Soha nem voltam képes erre senkivel, kivéve AirI-lel – mondtam.
• Meghamisította bármely állítását, amelyet a gyorsírónak mondott?
• Nem
• Akár szándékosan, akár nem szándékosan elképzelte vagy kitalálta a kommunikáció bármely részét, amelyről azt állította, hogy az idegennel történt?
• Nem, természetesen nem – mondtam.
• Megpróbál szándékosan becsapni bárkit is?
• Nem
• Megpróbálja akadályozni ezt a tesztet?
• Nem
• Milyen színű a szeme?
• Kék
• Ön katolikus?
• Igen
• Ugyanazokat a történeteket mondaná el a plébánosnak egy katolikus templomban gyóntatás során, mint amiket itt a bázison a gyorsírónak?
• Igen
• Megpróbál bármit is elrejteni előlünk?
• Nem. Semmit
• Úgy hiszi, az idegen kommunikált önnek mindent?
• Igen
• Hiszékeny embernek tartja magát?
• Nem

A kérdések ilyen stílusban folytatódtak még több mint egy órán át. Végül lefejtették rólam a hazugságvizsgálót és megengedték, hogy visszatérjek a szobámba, még mindig a katonák kíséretében. Később, a délután folyamán visszatértem az interjú szobába. Akkor az asztal helyett már egy kórházi gurulós ágy volt ott. Dr. Wilcox-ot most egy katonanővér kísérte. Megkért, hogy feküdjek az ágyra. Dr. Wilcox azt mondta, hogy arra kérték, tegye fel nekem ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket a hazugságvizsgálós teszt során megválaszoltam. Ez alkalommal azonban egy “igazságszérum”, úgynevezett nátriumpentotál hatása alatt kellett válaszolnom a kérdésekre. Képzett sebészeti nővérként ismertem ezt a barbiturát drogot, mivel néha érzéstelenítőként használták.

Dr. Wilcox megkérdezte, hogy van-e bármi ellenvetésem azt illetően, hogy alávessenek egy ilyen tesztnek. Mondtam neki, hogy nincs semmi rejtegetnivalóm. Nem emlékszem semmire ebből az interjúból. Gondolom amikor végére értem a kérdésekre adott válaszoknak, a katonák visszakísértek a szobámba, a segítségükre lehetett szükségem, mivel túlságosan imbolyogtam és kábult voltam a drogtól ahhoz, hogy saját magamat irányítsam. Azonban nagyon békés álmom volt aznap éjjel. Ezek aki kérdezések szemmel láthatólag nem hoztak semmilyen gyanús eredményt, mivel ezt követően semmilyen kérdést nem tettek fel nekem. Szerencsére a bázison töltött további idő alatt magamra hagytak.”